Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Nyeregszemle: ''Hej-haj, ha én is köztetek lehetnék''
2013. június 1.

Több száz ló és lovasának felvonulásával megnyitották a III. Nyeregszemlét a kunszállási Somogyi Lovas Szabadidő-központban, ahová az ország minden tájáról érkeztek lovasok.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke megnyitóbeszédében hangsúlyozta, vissza kell hódítanunk és meg kell őriznünk a lovas hagyományainkat és ehhez a kormány a Kincsem Nemzeti Lovas Programon keresztül minden segítséget meg fog adni.

Seregszemlével kezdődött a Nyeregszemle hivatalos megnyitója. A borús idő ellenére rengetegen látogattak ki a kétnapos fesztivál egyik leglátványosabb eseményére. A lovasok főleg Magyarország különböző részeiről érkeztek. Lovasklubok, hagyományőrzők, de magánszemélyek is eljöttek lovaikkal.

„Na most, ha valaki Aggtelekről eljön lábon, az azt jelenti, hogy 30 falun keresztül jön minimum. A 30 faluba, ha csak egy fiúcska kedvet kap, hogy »hej-haj, ha én is köztetek lehetnék«, akkor már tettünk valami lovas nemzetünkért” – mondta Ördög András lovas Jászszentlászlóról.

Voltak lovasok, akik Erdélyből érkeztek, mint mondták, sokat tanulhatnak a magyaroktól. Az egyikük például most tanult meg szőrén lovagolni. A kárpátaljai magyarság üzenetét a Vereckei-hágótól 50 lovas, váltásban hozta el a fesztiválra: „Hozom ősink üzenetét, majd megosztjuk a közönséggel is. Kapitány uram, vigye fel mutassa be: él a magyar Vereckén is!”

Vissza kell hódítanunk

Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnöke elmondta vissza kell hódítanunk és meg kell őriznünk a lovas hagyományainkat.

– Felnézek a lovasokra, mert tudom, milyen erőfeszítés van mögöttük. Több esztendő olyan családi közösségek erőfeszítése, ami idehozta őket, és amely a következő esztendőkben, reményeink szerint a Kincsem Nemzeti Lovas Program keretében kell, hogy kiteljesedjen, mert nemcsak, ahogy lehet, de úgy kell végezni a munkánkat akár a Parlamentben, akár egy kis településen, ahol közös a cél, a lovashagyomány, a lovaskultúra teljesedjen ki itt, a Kárpát-medencében – fogalmazott Lezsák Sándor.

A rendezvényre kilátogatók solymászok, csikósok és szabadidomítók bemutatóját is megnézhetik, emellett a különböző lófajtákkal is megismerkedhetnek. Versenyeket is láthatnak a nézők, a lovasok engedelmességi és terepversenyen mérhetik össze maguk és lovaik tudását.

(Forrás: Magyar Nemzet Online)

Kapcsolódó fotóinkat ide kattintva megtekinthetik a képtárban


Képtár


Lakiteleki zeneiskolások év végi koncertje
2018. május 24.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép