Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Önerőből épült a pálya
2016. május 5.

Új kézilabdapályával, illetve öltözőkkel gyarapodott Petőfiszállás. Az önerőből épült sportpálya ünnepélyes avatását szerdán tartották. A gyerekek hatalmas lelkesedéssel vették birtokba az új létesítményt.

– Ritka szép pillanat minden vezető életében egy átadás. Itt azonban sokkal többről van szó, mint szalagátvágásáról. Ez az ünnep a helyiek összefogásáról szól – fogalmazott a kézilabdapálya átadásán Szász János polgármester. Elmondta, kiemelten fontosnak tartják a petőfiszállási gyerekek egészséges életmódra nevelését, ezért döntött úgy a képviselő-testület, hogy önerőből is megvalósítják a pálya és a korszerű öltözők létesítést. A beruházásra – amit helyi vállalkozók végeztek – 300 millió forintos költségevetésükből 20 millió forintot biztosítottak.

Önerőből épült a pálya

Fotó: Vajda Piroska

– Titka van Petőfiszállásnak. Ez a település itt a Duna-Tisza közén olyan település, ahol talán legtöbb az átadási ünnepség. Ez is jelzi azt a fegyelmezett, ugyanakkor jó ritmusérzéket, amivel a petőfisziállásiak rendelkeznek. Mindig pontosan érzik mikor, merre kell lépni, pályázni. És ha valamit elhatároznak, az úgy is lesz – hangsúlyozta Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke a szerdai átadáson.
– Pedagógusként pontosan tudom, hogy nem elég az internet világa, a számítógép mellett kell a pöttyös labda is. Kell a játék, kell a mozgás, amire a jó iskola, a jó önkormányzat lehetőséget teremt a gyerekek számára – tette hozzá a honatya.

Az átadási ünnepségen dr. Kása Zsuzsanna a tankerület vezetője köszönetet mondott az önkormányzatnak, a segítő szándékért. Azért, hogy az állami fenntartás szoros keretei ellenére is segítséget nyújtanak az itt tanuló gyerekeknek és pedagógusoknak. Igényes és tiszta környezetet biztosítanak a mindennapos testnevelés elvárásainak teljesítéséhez.

Vajda Piroska

(Forrás: BAON.hu)

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Képtár


Falunap Ágasegyházán
2019. szeptember 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Mikor lesz békesség az Úzvölgyében?
Helyszín: Polgárok Háza

Időpont: 2019. szeptember 18. (szerda), 18 óra
Lovarda ünnepélyes megnyitó
Helyszín: Lakitelek Népfőiskola - Hungarikum Liget - Lovarda 

Időpont: 2019. szeptember 28. (szombat), 11 óra
Szent István Emlékkonferencia
Helyszín: Kecskemét, Piarista Gimnázium díszterme
Időpont: 2019. szeptember 12., 9 óra
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép