Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Orbán Viktor a Nemzeti Fórum vezetőivel konzultált
2012. július 19.

A Nemzeti Fórum vezetőivel folytatta a héten megkezdett konzultációsorozatát csütörtökön a miniszterelnök. Orbán Viktor hivatalában fogadta Lezsák Sándort, a Nemzeti Fórum elnökét, Ékes Józsefet, Sira Magdolnát, Fejér Lászlót és Nagy Sándort.

A megbeszélésen jelen volt Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is. A felek egyetértettek abban, hogy a Nemzeti Fórum által is fontosnak tartott ügyekben komoly sikereket ért el a kormány az elmúlt két esztendőben. Lezsák Sándor és munkatársai ugyanakkor kiemelték a vidéki emberek, a kistelepülések problémáit, a Lakiteleki Népfőiskola, az egészségügy és a magyar agrárium ügyét, és kérték a miniszterelnököt, hogy kormánya további erőfeszítéseket tegyen e területeken az életfeltételek javítása illetőleg újabb fejlesztések megvalósítása érdekében.

Orbán Viktor a Nemzeti Fórum vezetőivel konzultált

A Nemzeti Fórum konkrét javaslatokat terjesztett elő többek között az önfenntartó települések, a szociális szövetkezetek, a hungarikumok, a Keleti Nyitás politikája, a Nemzeti Lovasprogram valamint a Kárpát-medencei népfőiskolai hálózat ügyében. „A kultúra, a tudás-alapú nemzeti önbecsülés a nemzetközi versenyképesség alapja” – hangsúlyozta a megbeszélésen Lezsák Sándor. A felek áttekintették a Nemzeti Fórum helyi csoportjai és a Fidesz-szervezetek közötti együttműködés helyzetét, valamint a további feladatokat is.

Havasi Bertalan,
a miniszterelnök sajtófőnöke

(Forrás: Kormány.hu)


Képtár


Szent II. János Pál pápa vérereklyéjének megáldása Izsákon
2018. október 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok
Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója
Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép