Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Példaadók ünnepe – Átadták a Mindszenty-emlékérmeket
2017. március 29.

Mindszenty József születésének 125. évfordulóján, március 29-én, a Parlament Vadásztermében adták át a Mindszenty Társaság által alapított Mindszenty-emlékérmet, amelyet idén többek között Balás Béla kaposvári megyéspüspök vehetett át.

A Mindszenty-emlékérmet idén Balás Béla kaposvári megyéspüspök mellett Szalai Katalin, a Kairosz Könyvkiadó vezetője, Kipke Tamás író-publicista és Süveges Gergely újságíró, szerkesztő-műsorvezető vehette át.

Példaadók ünnepe – Átadták a Mindszenty-emlékérmeket

Az alapító elnök, Lezsák Sándor azt tartja a civil kezdeményezésű társaság legfőbb céljának, hogy újjáélesszék, megjelenítsék és továbbadják az egykori esztergomi érsek, bíboros, hercegprímás szellemiségét. Az emlékérem kitüntetettjei is mind Mindszenty elkötelezettségét, kiállását képviselik és közvetítik. Balás Béla kaposvári megyéspüspököt az Országgyűlés alelnöke laudálta. Az ifjúságnevelő papot, az egykori „balhátvédet” a titkosszolgálatok egészen a rendszerváltozásig megfigyelték. „Beton atyát” – a találó becenév, amely rendíthetetlen hitére, kitartására is utal – több mint fél évszázados lelkipásztori, iskola- és közösségteremtő tevékenységéért díjazták.

Példaadók ünnepe – Átadták a Mindszenty-emlékérmeket

Szalai Katalin közgazdászt Lévai Jánosné, Kecskemét város önkormányzati képviselője méltatta: a Bedő György által alapított Kairosz Könyvkiadó jelenlegi vezetője gazdasági szakemberként, szerkesztőként és tipográfusként húsz éve képviseli a keresztény szellemiségű kultúra és a hitterjesztés ügyét. A könyvkiadó az elmúlt években több fontos, Mindszentyvel foglalkozó művet is megjelentetett. Népszerű sorozataik, a Miért hiszek, valamint a Magyarnak lenni egyaránt száz rész felett járnak, és nagy sikert aratott az általuk kiadott, YOUCAT című, fiatalokat megszólító katekizmus is, amelyet most egy ifjúsági Biblia követ.

Példaadók ünnepe – Átadták a Mindszenty-emlékérmeket

Az „őrző és vigyázó” Kipke Tamás író-újságírót Csallóközi Zoltán, a miniszterelnök-helyettes főtanácsadója bevezetésként egyetlen rövid mondatban mutatta be: „Ferences diák a katolikus sajtó szolgálatában”. Kipke Tamás negyven éven át – sokáig főszerkesztő-helyettesként – dolgozott az Új Ember szerkesztőségében, ahol az állandóságot, a szakmai tisztességet és a következetes igényességet reprezentálta. A világi sajtót megelőzve elsők között foglalkozott a határon túli magyarok sorskérdéseivel; úszómúltjára is utaló, (ezerötszáz gyors) című glosszáival pedig műfajt teremtett. A Mindszenty-éremmel keresztény újságírói munkásságát jutalmazták.

Példaadók ünnepe – Átadták a Mindszenty-emlékérmeket

Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója játékosan úgy jellemezte a „köz szolgálatába szegődött” Süveges Gergelyt, mint sikeres szellemi olimpikont, aki egyszerre több sportágban indul. A kitüntetés egyaránt szól a tévés, rádiós szerkesztőnek, műsorvezetőnek, a médiaoktatónak és a kommunikációs tanácsadónak, az újságírónak és a könyvszerkesztőnek, a közösségfejlesztőnek és nem utolsósorban a családapának.

Magyar Kurír


Képtár


Kézilabdapályát avattak Pálmonostorán
2018. június 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
16.00-17.00 Képviselői fogadóóra Kiskunmajsán
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép