Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Politika és társadalom a Horthy-korszakban
2008. június 30.

Az újszegedi Rendezvényház Kht. adott helyet a szombati, Politika és társadalom a Horthy-korszakban című előadássorozatnak. A konferenciát a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, Zakar Péter történész nyitotta meg. Miklós Péter, a Csongrád megyei Móra Ferenc Múzeum történész-muzeológusa a Horthy-korszak politikai és ideológiai tendenciáiról tartott előadásával kezdte meg a tudományos értekezések sorát.

Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója a kormányzó szegedi kötődését, a városhoz fűződő kapcsolatait, a korszak szimbólumává vált "szegedi gondolat" kialakulását mutatta be az ország minden tájáról érkező több száz érdeklődőnek. Vincze Gábor történész, a Tornyai János Múzeum munkatársa a Bethlen Istvántól Teleki Pálig terjedő időszakot, továbbá a kormány húszas-harmincas években kifejtett Erdély-politikáját ismertette. Csath Magdolna, a Szent István Egyetem tanára a Horthy-korszak gazdaságpolitikájáról beszélt.

Szakály Sándor egyetemi tanár a magyar haderő két háború közti történetéről tartott előadásából megtudhattuk, hogy a második világháborút végigharcoló ismertebb katonai vezetők - például Werth Henrik, Szombathelyi Ferenc, Lakatos Géza, Nagy Vilmos, Jány Gusztáv, Sztójay Döme, Vörös János vagy Miklós Béla - pályájuk során megfordultak a Tanácsköztársaság idején megalakított Vörös Hadseregben is.

Pál József, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára a korszak irodalmi életéről, illetve irányzatairól tartott referátumát követően Oláh János, a tudományegyetem oktatója megnyitotta a Tárgyak és pillanatok a Horthy-korszak Magyarországáról című kiállítást. A relikviák között a látogatók megtekinthették az államfő tengeren eltöltött éveihez kapcsolódó osztrák-magyar hadihajók részletes kidolgozású makettjeit.

Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke Klebelsberg Kunó oktatáspolitikájáról tartott előadásában kifejtette, hogy tanulmányai során őt még az egykori oktatási miniszter által kinevelt pedagógusnemzedék tanította. A politikus a Horthy-Klebelsberg-éra nevelési tapasztalatait és érdemeit nélkülözhetetlennek tartja - ahogyan fogalmazott - a jövő "nemzeti reneszánszához." Lezsák szerint ennek a korszaknak a tankönyvkiadása szabadabb szellemű volt, mint amilyen a napjainkbeli. A parlament alelnöke kitért a hazai sportélet két világháború közötti fejlődésére is.

Különösen nagy sikert aratott Lóránt Csaba rendvédelmi kutató referátuma a Magyar Királyi Csendőrségről. Az előadó szerint a kor két legjobb szervezettségű állománya Európában a hazai rendvédelem meg a római katolikus egyház volt. A hazai rendészet mai állapotát ismerő hallgatóság számára már igen furcsán hangzik a kötelező fegyverhasználat vagy a gyávaság miatti felelősségvonás fogalma.

Szintén hatalmas érdeklődés övezte a Haág Zalán újságíró, Szeged város kulturális bizottságának alelnöke által moderált kerekasztalbeszélgetést a néhai államfőről, A. Sajti Enikő egyetemi tanár (SZTE), Sipos József egyetemi docens (SZTE), Zakar Péter, valamint Miklós Péter részvételével. A különféle álláspontokat markánsan megjelenítő vitában Zakar Péter megjegyezte: Horthy csodával határos teljesítményt ért el, az utókornak meg kellene emlékeznie személyéről. Miklós Péter az antiszemitizmus vádjáról kifejtette: a rendszer támogatói között a hazai zsidóság képviselői is jelen voltak. Kitért arra is, hogy amíg a környező államokat etnikai üldözések jellemezték a két világháború között, addig hazánkra ez nem volt jellemző. Sipos József hozzászólásában természetesnek tartotta a kormányzó képének újrakonstruálását.

Rózsavölgyi József, a rendezvény fő szervezője lapunk kérdésére elmondta, hogy az esemény mindenképpen sikeresnek mondható. "Ennyi esztendő után végre sikerült tető alá hozni egy olyan tudományos konferenciát, amelyen a pró és kontra véleményeket meghallgatták, s így hozzájárulhattunk az időszak reális megítéléséhez. A meghívott előadók a korszak legnagyobb ismerői, mindannyian publikáltak már a tárgykörben, és örömmel vállalták a megszólalást a témában" - tette hozzá. Rózsavölgyi Józseftől megtudtuk azt is: ígéretet kaptak Kenderes polgármesterétől, hogy a település otthont ad majd a jövő évi Horthy-konferenciának.

A szervező köszönetét fejezte ki az előadóknak: a hajómaketteket rendelkezésükre bocsátó Hüvös Ferencnek, továbbá Szanka Ferencnek, aki a korszakot hűen ábrázoló relikviagyűjteményével gazdagította a Rendezvényház anyagát, rajtuk kívül Molnár Csabának, a Rendezvényház ügyevezetőjének, s végül, de nem utolsósorban a szegedi Móra Ferenc Múzeumnak.


Koncsek Krisztián
Magyar Hírlap

 


Képtár


Kurultaj szervezőinek díszvacsorája Bugacon
2018. október 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok
Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója
Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép