Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Pünkösdi zarándoklat indul Lakitelekről
2012. május 23.

„Pünkösdi megújulás a Magyar Szent Családdal" mottóval zarándoklatot tartanak pünkösd hétfőn a Lakitelek–Nyárlőrinc–Szentkirály–Lakitelek útvonalon – közölte Szuetta Béla, a gyalogos zarándoklat egyik szervezője szerdán.

A hagyományteremtő szándékkal szervezett 30 kilométeres gyalogos zarándoklatra eddig több mint félszázan jelentkeztek, közöttük Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke - mondta a szervező.

A lakiteleki templomtól - ahol Szent Imre ereklyéjét őrzik - az útra bocsájtó áldás után reggel 7-kor indul a menet, a következő állomás Boldog Gizella ereklyéjének a helye, Nyárlőrinc lesz. Szentkirályon - Szent István ereklyéje helyén - hosszabb pihenőt tartanak, majd a zarándokok elindulnak vissza Lakitelekre, ahová az esti záró szentmise előtt érkeznek meg.

Szuetta Béla elmondta, hogy eddig is szerveztek találkozókat pünkösd ünnepén a családok számára, mostani kezdeményezésükkel azt szeretnék, ha hagyománnyá válna a zarándokút és a szentek ünnepeihez kapcsolódó időpontokban megismételnék azt. A lakiteleki kisbírónak is nevezett szervező hozzátette, augusztus 20-án szeretnék megszervezni a következő zarándoklatot.

Közlése szerint imáikban a szent család közbenjárását kérik a magyarok lelki megújulásához, valamint a nehéz helyzetben lévő ország megsegítéséhez.

(Forrás: MTI)

Képtár


Nemzeti Fórum Piknik Petőfiszálláson
2018. július 6.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép