Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Salamon Konrád: Csodavárás volt bennünk
2017. augusztus 28.

Az 1987-es lakiteleki találkozó mindenekelőtt annak a reményét jelentette, hogy az elaggott pártállami diktatúrát felválthatja a demokrácia, a magyar nép végre kezébe veheti sorsa irányítását, s ennek megvalósítása érdekében immár nyíltan szervezkedhetünk. Volt bennünk csodavárás, de azt hittük, hogy mi, nemzeti demokraták – elődeink legjobb hagyományait folytatva – megbirkózhatunk a legnehezebb feladatokkal is.

 

Az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai kaptak hangot az eszmecsere során. A magyarság esélyeit kutató jelenlevők és felszólalók a józanság és megfontoltság jegyében igyekeztek mérlegelni a kilábalás és a kikerülhetetlen megújhodás, az igazán hatékony reformok módozatait.

Részlet az 1987. szeptember 27-én megszavazott Lakiteleki Nyilatkozatból

Sok társamhoz hasonlóan én is a népi-falukutató mozgalom szellemi-politikai hagyományát tekintettem kiindulópontnak és irányadónak, amelynek három legfontosabb társadalmi-politikai pillére: a nemzeti eszmények és hagyományok tisztelete, az emberi és polgári szabadságjogok érvényesülése és a szociális igazságosságra való törekvés. A második világháború után ennek a politikának a megvalósítását akadályozta meg a szovjet kommunista önkényuralom, s Lakiteleken úgy tűnt, hogy a történelem ismét esélyt ad e nemes célok valóra váltására.

Akkor még senki sem gondolt arra, hogy lesz olyan nemzeti demokrata irányzat, amely a népi gondolatot, Németh László, Illyés Gyula, Bibó István és társai szellemiségét vállalhatatlannak tartja. Annál is inkább, mert a népi gondolat volt az, amely meghaladta a két világháború közti szerencsétlen magyar megosztottságot, miszerint a nemzeti gondolat a jobboldal sajátja, a demokrácia és a szociális gondolat pedig a „gyanús” baloldalé. A né­piek ugyanis felismerték, hogy ez a megosztottság az ellenforradalmi korszak torzszüleménye volt. Az igazi nemzeti politika ugyanis a múlt minden értékét tiszteletben tartva valósítja meg az időszerűvé vált demokratikus és szociális reformokat. Mindez nem más, mint a reformkonzervativizmus korszerű megfogalmazása, s Lakiteleken úgy gondoltuk, hogy korunk nemzeti irányzatai csak úgy lehetnek sikeresek, ha politikájukat az elmondottakra, azaz a népiek által megalkotott szellemiségre alapozzák. Véleményem szerint ez most, harminc év múltán sincs másként.

Különösen időszerű a népi mozgalom meghatározó egyéniségeinek az a felfogása, miszerint a múlt értékei között azért is számon kell tartani mind a jobboldali, azaz konzervatív, mind a baloldali, azaz radikális értékeket, mert a nemzeti gondolatnak minden történelmi érték megbecsülésén kell alapulnia. Ugyanis csak így lehetséges az, hogy a nemzet minden tagja magáénak érezze a nemzeti történelem egészét. Annál is inkább, mert ez a legfontosabb előfeltétele annak, hogy egy nemzetnek legyen tartása és ereje, mert csak így lesz képes a nemzeti összefogásra.

Lakitelek korszakos jelentősége, hogy az itt megalakult Magyar Demokrata Fórum mozgalmi, politikai keretet adott a nemzeti demokrata erőknek, amelyek megnyerték az első szabad választást, biztosítva ezzel, hogy az ország demokratikus átalakítása a nemzeti eszmények jegyében kezdődjék el. Az viszont Lakiteleken még nem látszott, hogy az MDF-hez – országos mozgalommá válása során – olyanok is csatlakoznak, akik a két világháború közti jobboldali irányzatok szellemiségében akarnak tevékenykedni. Ez nemcsak a tagság gyarapodását jelentette, hanem a mozgalom jobbratolódását is, azaz a jobboldali értékek megbecsülése mellett háttérbe szorultak a baloldalinak tekintett értékek és a népi szellemiség is. Jól mutatja ezt 1993 ősze. Szeptemberben Kenderesen a legnagyobb sajtónyilvánosság mellett, ünnepélyesen újratemették Horthy Miklós hamvait, s ezzel az ország többsége egyetértett. Viszont 1993 novemberében senki sem tartott ünnepélyes megemlékezést az 1918-as első magyar köztársaság kikiáltásának 75. évfordulójáról. Pedig a két esemény együtt jelenthette volna a viharos és tragikus 20. századi múltunkkal kapcsolatos „békévé oldó emlékezés” első fontos lépését.

Lakiteleken a nemzeti demokrata értelmiség döntő többsége tisztában volt azzal, hogy a Kádár-korszak milyen súlyos károkat okozott a magyar társadalomban. Arra azonban csak a saját kárán eszmélt rá, hogy akinek szavazataitól függ a politikája, az nem „Kossuth, hanem Kádár népe”, amely gyanakvás, félelmek, féligazságok és felelőtlen ígéretek alapján alkotja meg a véleményét. Ehhez azonban tegyük hozzá, hogy a nép, a választópolgárok véleményének kialakulásában meghatározó szerepet játszott a szociálliberális sajtó döntő fölénye, amely legfontosabb feladatának az Antall-kormány lejáratását és megbuktatását tartotta. Jól mutatta ezt a kormánypártok veresége az 1990. október 14-én befejeződött önkormányzati választásokon, valamint az október 25-én kezdődő taxisblokád. Ez utóbbi kapcsán nem árt emlékeztetni a miniszterelnök október 23-ai ünnepi beszédére, amelyben Antall József az ország súlyos helyzetére hivatkozva a kormánnyal való együttműködésre kérte az ellenzéket: „Nekünk most az a dolgunk…, hogy a közöttünk feszülő ellentétek, a közöttünk meglévő indulatok ellenére, alapvető kérdésekben, egy nagy nemzeti egységnek kell érvényesülnie… meg kell kísérelnünk a kormányban, az Országgyűlésben, az önkormányzatokban együtt dolgozni és küzdeni az ínség ellen, és küzdeni azért, hogy a közöny bacilusa ne roncsolja szét a népet, a nemzetet.” A beszédre az ellenzék elutasítással, a sajtó gúnyolódással válaszolt, majd döntő többségük a taxisblokádot támogatta, s többen a kormány lemondását is követelték.

Bár az ellenzék egyértelműen visszautasította a miniszterelnök nemzeti együttműködésre vonatkozó javaslatát, az MDF vezette kormány eredményesen folytatta munkáját. A lakiteleki tanácskozást átható népi gondolat nem vált ugyan a kormányprogram meghatározójává, de hatása a kormánykoalíció szavazóira továbbra is érzékelhető volt. Legtöbbjük politikai felfogását a népi írók gondolatai határozták meg, tehát kitartottak az MDF vezette kormány mérsékelt politikája mellett, lehetővé téve, hogy az a bukott kommunista rendszer által hátrahagyott gazdasági és társadalmi csődhelyzet ellenére – súlyos áldozatok árán, de – megőrizze a gazdaság működőképességét. Sőt a kényszerűen növekvő munkanélküliség és az életszínvonal csökkenése által keltett jogos elégedetlenséget is keretek között tudta tartani.

Az MDF-vezette kormány tehát folytathatta munkáját, amelynek egyik legfontosabb eredménye volt, hogy törvényes keretek közé szorította az előző kormány idején szabadjára engedett, spontánnak nevezett privatizációt. Ezt sem lehetett azonban egyik napról a másikra megvalósítani. A korábban megkötött privatizációs szerződések erkölcsileg kifogásolhatóak voltak ugyan, de jogilag nem, tehát nem lehetett őket felbontani. Így az a látszat keletkezett, hogy az Antall-kormány folytatja a nemzeti vagyon elkótyavetyélését.

A kormány a rendkívül nehéz napi politikai helyzet ellenére kijelölt és megalapozott egy, a népi gondolatot is magába foglaló nemzeti demokrata irányt, amelyen megindulhatott volna az ország felemelkedése. Arra azonban már nem maradt ereje és ideje, hogy mérsékelje a baloldal politikai és a jobboldal szellemi restaurációs törekvéseit és biztosítsa a nemzet felemelkedésének egy korszerű reformkonzervativizmus alapján való folytatódását. Az ellenzéki sajtó által felheccelt szavazók legnagyobb része ugyanis 1994-ben – a szocialisták ígéreteinek bedőlve – a bukott kommunista rendszer örököseire szavazott. A hivatalba lépő Horn-kormány jelentős irányváltást hajtott végre, lehetetlenné téve a nemzeti demokrata politika folytatását, így annak kezdeti eredményeit is semmissé tette. Ennek leglátványosabb jele, hogy ismét szabad utat adott az Antall-kormány által megfékezett privatizációnak. Jellemző az arányokra, hogy a Horn-kormány privatizációs bevétele több mint négyszerese volt az Antall-kormány idején befolyt összegnek. Az elmondottak ellenére ma sok nemzeti elkötelezettségű ember is az MDF-vezette kormányt okolja a nemzeti vagyon elkótyavetyéléséért. Ezért szembe kell néznünk azzal a sajnálatos ténnyel, hogy a népi gondolattól jobbra fordult, általam jobboldali szellemi restaurációnak nevezett folyamat nem csupán a nemzet iránti rajongást jelenti, de a maga túlhajtottsága, egyoldalúsága és bűnbakkereső buzgalma következtében sajnos átlendül nemzeti öngyűlöletbe. Ezért képtelen elismerően értékelni a kommunizmus bukása utáni nemzeti kormányok tevékenységét, sőt a magyar múlt nem egy kiemelkedő eseményét is megkérdőjelezi. Gondoljunk arra, milyen divatos fanyalogva szólni a Szent István-i életműről, és rajongani valamiféle koppányi, bizánci délibábos útért. Mások azt hajtogatják, hogy a török hódításnak nem kellett volna ellenállnunk, sőt velük együtt Európa ellen támadnunk. Ismét mások Petőfi sírját akarják Szibériában megtalálni. Nem is szólva a 20. századról, amelynek története csak bal-, illetve jobboldali történetként képzelhető el, holott ezt is közös nemzeti történelmünkként kellene tárgyalni. Jellemző, hogy Alaptörvényünk szerint Magyarország államformája köztársaság, ugyanakkor napjainkban a nemzeti oldal nem tud mit kezdeni a köztársasági hagyománnyal, különösen az 1918-as első és az 1946-ban kikiáltott második köztársaságéval. Pedig mindkettőnek vannak vállalható értékei, s tevékenységük azért maradt sikertelen, mert a kommunisták lehetetlenné tették a működésüket, majd megdöntötték őket. Az ezután bekövetkező országpusztító változásokat tehát a demokráciát felszámoló, lehetetlenné tevő szélsőséges erők idézték elő, nem a megdöntött köztársaságok.

E néhány példával érzékeltetett történelemfelfogásban azt tartom öngyűlöletnek, amely a nemzeti múlt több tiszteletre méltó eseményét és személyiségét ki akarja zárni az elődeinket megbecsülő nemzeti emlékezetből, a nemzeti panteonból. Itt azt a kérdést is fel kell tenni: miért tartja magát jó nemzetinek az, aki arra törekszik, hogy minél több jeles eseményt és érdemes személyiséget legyalázzon és kirekesszen a nemzeti múltból.Velük szemben egy nemzeti elkötelezettségű embernek arra kellene törekednie, hogy a múlt minél több fontos és érdemes eseménye foglalhassa el helyét a nemzeti emlékezetben, hogy múltunk minél több részletére tisztelettel gondolhasson a mindenkori magyarság. S ha múltunk minden értékét nemzeti történelmünk részeként tudjuk tisztelni, akkor lehetséges csak, hogy minden magyar hazafi legyen, és képes a nemzeti összefogásra.

Lakiteleken harminc évvel ezelőtt ezt még sokan így gondoltuk.

Magyar Hírlap


Képtár


Átadták a felújított világháborús emlékművet Kiskunmajsán
2017. november 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Atilla fia, Csaba királyfi

Budapest, Polgárok Háza
2017. november 22. 18.00

Bethlen Gábor Alapítvány díjátadó ünnepsége
Budapest, Pesti Vármegyeháza
2017. november 15. 17.00
XVII. Lakiteleki Filmszemle programja
Lakitelek Népfőiskola
2017. november 7-9.
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép