Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Szent Imre-tábor a Népfőiskolán
2018. augusztus 16.

Gazdag programokkal várták a Szent Imre nevét viselő településekről érkezett gyerekeket a Lakitelek Népfőiskolán. Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke meghívására 73 diák és 14 tanár vendégeskedett az első alkalommal megrendezett Szent Imre-táborban az elmúlt héten.

A résztvevő települések: Csíkszentimre, Hegyközszentimre, Imrehegy, Mátraszentimre, Pestszentimre, Soltszentimre, Székelyudvarhely-Szentimrefalva és Tiszaszentimre hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos diákjai és kísérőik.

Szent Imre-tábor a Népfőiskolán

A tábor során bemutatásra kerültek a Kárpát-medence értékei, a Szent Imre nevet viselő települések és értékeik, csoportos feladatokkal, vetélkedőkkel gyakorolták az értékgyűjtést, kézműves foglalkozásokra is sor került.

Schefler György táborvezetőtől megtudtuk, Lezsák Sándor az elmúlt évek alatt szoros barátságot alakított ki a Kárpát-medencében található Szent Imre nevét viselő településekkel, melyeknek egy-egy Szent Imre-szobrot is ajándékozott.

Szent Imre-tábor a Népfőiskolán

Ezt a kapcsolatot erősítette tovább a Szent Imre nevét viselő települések találkozója és ezt a célt szolgálta az egyhetes tábor is. A gyerekek kézműves foglalkozásokon, játékos és sportvetélkedőkön vehettek részt, Olajos István iskolaigazgató humoros előadásából pedig megismerhették Lakitelek és a környék történelmét, illetve Szent Imre életútját. Czinege Edit kerámia foglalkozást tartott.

A hungarikumok világába dr. Horváth Zsolt, a Hungarikum Bizottság értéktárak kialakításáért felelős koordinátor kalauzolta a táborozókat. A Szent Imre-tábor táncházzal zárult.

Petőfi Népe / Népfőiskola

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban

 

Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!


Képtár


Szent II. János Pál pápa vérereklyéjének megáldása Izsákon
2018. október 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok
Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója
Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép