Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
''Szerette Magyarországot, imádkozott, hogy a magyarok fogjanak össze''
2013. május 1.

Végső búcsút vettek özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilonától Budapesten.

A gyászünnepségen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke azt mondta: Horthy Istvánné élete és magatartása példázata annak a szerény, de annál állhatatosabban képviselt asszonyi áldozat- és feladatvállalásnak, amely nélkül üresebb lenne az élet és a történelem. Utalt arra, hogy az élete tele volt fordulatokkal, boldog pillanatokkal és drámai történésekkel. Felidézte, hogy a keleti fronton vöröskeresztes ápolóként teljesített szolgálatot. 1993-ban pedig teljesítette Horthy Miklós kormányzó végakaratát, hogy Kenderesen helyezzék végső nyugalomra - méltatta.

"Nagy jellem volt, az igazi sorsvállaló asszonyok közül való. Nemes, szép életet élt, és ő is Kenderesre tér haza, immár jelképesen is vállalva a közösséget azzal a Horthy családdal, amellyel oly bátran összekötötte a sorsát" - fogalmazott Lezsák Sándor.

Végső búcsút vettek Horthy Istvánnétól

Fotó: Béres Attila (Magyar Nemzet)

Kocsis Sándor, a Horthy Társaság alelnöke a találkozásokat felidézve életre szólónak nevezte az özvegy Horthy Istvánnétól kapott "történelemórákat".

"Hiteles ember volt, nemcsak becsületessége, igazságszeretete, egyenes jelleme okán, hanem azért is, mert Horthy Miklós kormányzó közelében, sőt munkatársaként élt. Így mondjanak bármit a hamisságot hirdető történészek, a háborús éveknek, történéseknek a várbeli eseményeknek kapcsán, ő igaz, hiteles, megkérdőjelezhetetlen tanú" - jelentette ki Kocsis Sándor.

Özvegy Horthy Istvánné fia, ifjabb Horthy István megemlékezésében arról beszélt: azelőtt elvesztette édesapját, mielőtt megismerhette volna, így édesanyja lett az apja is. Mint mondta, mindig azt hangoztatta neki: álljon a saját lábán, és tegye magasra a mércét.

Szólt arról, hogy édesanyja tettre kész volt, mindenekfelett hitt az igazságban, és nagyon szerette az embereket.

"Szerette Magyarországot, sokat imádkozott, hogy a magyarok egy nap fogjanak össze, és tanulják meg szeretni és tisztelni egymást, hogy a megbocsátáson keresztül oldódjanak meg a múlt mély traumái" - mondta ifjabb Horthy István, hozzátéve: édesanyját nem érdekelték ideológiák, csak az emberek.

Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona április 18-án hunyt el életének 96. évében Angliában.

Özvegy Horthy Istvánnét 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki a második világháború idején kifejtett ellenállási tevékenységéért, a kiugrási politika támogatásáért, valamint a portugáliai magyarság körében végzett munkássága elismeréseként. 2001-ben mutatták be Becsület és kötelesség című könyvét, 2011-ben Budapesten az I. kerület díszpolgárává avatták.

Horthy Miklós egykori kormányzó menyét Kenderesen helyezik örök nyugalomra.

(Forrás: MTI, Echo TV)


Képtár


Márton-napi libavacsora a Népfőiskolán
2018. november 10.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019
Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Budapest
2018. november 17-18.
XVIII. Lakiteleki Filmszemle
Lakitelek Népfőiskola
2018. november 14-16.
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép