Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Szívdobogás az Öregtemplomban
2011. szeptember 21.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Még visszhangzik bennem a fiatal tisztelendő atya szentbeszéde a család erejéről, és hogy „nincsen más út, csak az Isten útja”.

A Jóisten az én utamat több mint negyven éve vezette ebbe a templomba. Most gazdag ajándék, hogy egy olyan mondatot idézhetek vissza, ami itt elhangzott, amit én mondtam ki, ami megvalósult és a vastag falaiban ez a templom megőrzött.

Sok-sok templom él bennem, de ha erre a templomra, a félegyházi Öregtemplomra gondolok, akkor egy mondatom miatt beragyogtat egy kivételes pillanatot.

Mi ez a mondat?

Ahhoz, hogy érthető legyen, tudni kell a következőket.

1969. szeptemberében kerültem Lakitelekre. Előbb oroszt tanítottam képesítés nélkül, aztán nem egészen húsz esztendősen egy tanyasi iskolában, Szikrában taníthattam. Az egyik padsorban volt az ötödik osztály, a másik padsorban a hatodik. A faluban színjátszó csoportot, irodalmi színpadot szerveztem, rendeztem, és októberben ott ismerkedtem meg Sütő Gabriellával. A mai alkalomra ő is készült, hogy itt lesz a templom évfordulóján, de néptáncos, a kecskeméti Kurázsi Táncműhelyben táncol, és a holnapi fellépésük miatt főpróbájuk van.

1970. júliusában, miután Gabikával egymásba szerelmesedtünk, egy népművelői továbbképzésen voltunk itt Félegyházán. A vonat indulása előtt a Petőfi-házhoz igyekeztünk, de útközben, hirtelen eleredt egy nyári zápor, és bezavart minket ide, a templomba. Szokatlan módon a templom nyitva volt és nem volt itt senki. Előbb a fal mellett álltunk a félhomályban, majd leültünk. Nagy csend volt. Soha nem érzett, különös hangulata volt a templomnak. Mintha élőlény lett volna. Mintha lélegzett volna. Mintha dobogott volna a szíve, ott az Úrasztalában. Vagy az én szívem vert hangosan? Nem tudom. Lassan elnyugodtak az aznapi élmények. Petőfi is a háttérbe húzódott. Nem tudtunk tovább beszélgetni, hallgattunk erősen, pedig előtte szinte folyt belőlünk a szó. S akkor ott, abban a súlyos csöndben egyszer csak halkan, de bátran és jókedvűen kisétált belőlem a következő mondat: Te leszel a feleségem. S akkor ő rám nézett, fölfogta a mondatot, az arca olyan volt, mint egy angyali üzenet. A szeme sarkában könnycsepp csillogott. Örömkönny vagy a meghatódottság könnye?

De az is lehet, hogy a nyári záporból egy esőcsepp. Ahogy néztem, nagyon erős volt bennem, hogy ő lesz a feleségem.

Így is történt.  Én ennek a templomnak köszönhetem, hogy ezt az egyszerű mondatot kimondhattam.

Nem titkolom, az is megtörtént velem, hogy rákérdeztünk: mi történik akkor, ha nem esik az eső? A válaszunk egyszerű, ennek így kellett történnie, mert a Jóisten így rendelte. És ez a templomi pillanat mindkettőnket megtartott az elmúlt negyven esztendőben, és íme most itt a családomról beszélhetek, arról a családról, amelyik talán, vagy bizonyosan annak a templomi pillanatnak köszönheti az életét.

1971. áprilisában volt az esküvőnk. Kezdetben az árpádszállási iskola szertárában laktunk. Két esztendő múlva kaptunk Lakiteleken egy másfél szobás kis lakást. Levente fiunk 1973-ban született, esztendő múlva jött Gabriella lányunk és 1977-ben Anna.

Ahogy kinőttük a kicsi lakást, Lakitelek szélén rokoni segítséggel vettünk egy düledező tanyasi épületet. Felségem szülei a közelben laktak. Ekkor már bent tanítottam a lakiteleki iskolában nyelvtant, irodalmat és történelmet. Tanári diplomámat Szegeden, levelező tagozaton szereztem. Az öreg tanyasi épületet felújítva tanultam meg, hogy mi az érték, mi az, amit érdemes megtartani,  mi az, ami végképp használhatatlan. Egy öreg hazát is így kell felújítani, tudatosodott bennem később. Valamit meg kell tartani, s ami tönkrement pótolni, megújítani kell. Ma is ebben a több mint százesztendős vertföldes házban lakunk, amit a barátaimmal, a családdal együtt újítottunk föl. Meg kellett tanulni maltert keverni, falat rakni, csempézni. Még ma is áll az a csempe, pedig mennyit kínlódtam, újra és újra fölragasztottam, de nyolcadszor is leesett, kilencedszer is újra kezdtem, míg végül megállt a falon.  Együtt raktuk le a padlót Gabikával, sok kemény munka tanított és próbált bennünket, kettőnket is. Talán ez erősítette a szerelmünket, a kapcsolatunkat, hogy közben három gyermek növekedik mellettünk, velünk. Hosszú éveken át építkeztünk, de végül a falakban ott van a közös élményünk: ez a magunk ereje, munkája.

Nőttek a gyerekek, jöttek az iskolába, mind a háromnak osztályfőnöke lehettem.  Taníthattam nekik az irodalmat, nyelvtant, történelmet, s emiatt később sem kellett szégyenkeznem.

Felnőttek.

Levente fiam harmincnyolc esztendős. Filozófia szakon végzett az egyetemen és filmes kaszkadőr. Elképesztő lovas mutatványokra képes, mert a lovait nem idomítja, hanem neveli.  Emellett autóval, motorral szerepel a veszélyes jelenetekben, húsz méter magasról leugrik tűzbe vagy jeges vízbe, borzongtatja a nézőket. Több mint 150 filmben szerepel, színészeket helyettesít a veszélyes jelenetekben. A lovaskultúra szakot is elvégezte az egyetemen, ahol ma már tanít is. Botond unokám már iskolás, apjával is szerepel lovas bemutatókon.

Látom a kérdést a szemekben, hogy féltem-e a fiamat, amikor kaszkadőrként életveszélyes jelenetekben forgat. Azt szoktam mondani, hogy van ennél veszélyesebb is. Jöjjön el egyszer a Parlamentbe, üljön oda a pulpitusra, próbáljon rendet csinálni. Az sokkal nehezebb, mint lóval mutatványokat végezni. Levente fegyelmezett ember, 16-17 éves korában mér szőrén ülte meg a lovat. Karcagpusztán tanult meg lovagolni. Kaszkadőr pedig úgy lett, hogy amikor Szörényi Leventével írtam az Atilla isten kardja c. rockopera szövegét, s készültünk a margitszigeti bemutatóra, akkor kellettek a lovasok. Ott barátkozott össze a kaszkadőrökkel, akik aztán befogadták. Egyébként a Dunántúlon él, egy kis faluban Tordas mellett.

Gabriella lányom népvándorlás kori régész. Ezzel nagy álma teljesült. Ezt az álmot László Gyula professzor erősítette benne, és egy életre eligazította. Történt a kilencvenes évek elején, hogy a professzor a lakiteleki népfőiskolán tartott előadást. Az előadás után a bemutattam neki a lányomat. Az akkor középiskolás Gabi lányom mély lélegzetet vett és azt mondta:

- Gyula bácsi, én régész akarok lenni.

A professzor tréfásan kötekedett:

- Aztán lányom, milyen régész akarsz lenni?

- A honfoglalás korával és az avarokkal szeretnék foglalkozni.

László Gyula tovább faggatta:

- És magyar régész akarsz lenni?

A lányom zavarba jött.

- Igen, magyar. Magyar régész akarok lenni.

- Akkor lányom, tanulj meg oroszul.

- Oroszul? - lányom hüledezve nézte Gyula bácsit.

- Igen lányom, tanulj meg oroszul, mert a jövő évszázad nagy lehetősége, kutatási területe a Szovjetunió lesz. Ott pedig a népek oroszul beszélnek. Keleten az orosz olyan, mint nyugaton az angol. S ha kapcsolatba akarsz kerülni kazakokkal, türkménekkel, Közép-Ázsia, az Etelköz és Levédia népeivel, akkor meg kell tanulnod oroszul.

László Gyula professzor tanácsa megfogta a lányomat. Legyűrte magában az orosz nyelv iránti általános ellenszenvet és megtanult oroszul, sőt kazak nyelvből is középfokú nyelvvizsgája van.

Amikor az első babával várandós volt, környezetében döbbenten néztek rá:

- Gabi, hát megőrültél, csak nem babád lesz?

- De igen, júliusra várjuk a babát.

- Elment az eszetek? Így soha nem lesz belőled tudós, gyerek mellett nem lehet

előrejutni! Előbb bizonyítanod kell! Meg kell állnod a helyedet! Kutatások, feltárások, publikálások, könyvek, konferenciák, előadások és aztán jöhetnek a gyerekek is.

Lányom szemlesütve hallgatott. A következő napokban engem is szomorított, szinte folytak a könnyeim, amikor panaszkodott, hogy milyen nehéz a munkahelyére bemenni.

Megszülte az első gyermeket.

Néhány nap múlva Bábel érsek úr kérdezi:

- Hallom megszületett Gabi lányod kisfia. Aztán mi lett a neve?

- Érsek atya, én nem merem megmondani.

- Micsoda? Mi lett a neve?

- Én nem mondom meg, kérdezd meg tőle, én nem merem megmondani.

- Mondjad már.

- Koppány.

- Micsoda? - meglepődve néz, aztán hirtelen földerül az arca: Van szent Koppány is, tudod-e? Mi a másik neve?

- István.

- No ez így már rendben van - enyhült meg az érsek atya.

Esztendő múlva Gabi lányom újra várandós lett. Munkahelyéről hívott telefonon:

- Apu, én ide többé nem jövök. Van, aki azt mondja: - Megőrültél Gabi, jön a második gyerek? Egy gyerek még rendben van, de kettő?! Teljesen elment az eszed? Hát ennyire nem tudtok vigyázni? Legyetek már észen! Két gyerek mellett semmire nem lesz időd…

Megszülte a másodikat. Kislány lett, végre kislány, a tüneményes csitri, Bogi, Boglárka.

Eltelt két esztendő, Gabi újra telefonált.

- Apu, nem merek bemenni a munkahelyemre.

- Mi történt?

- Babát várok, jön a harmadik. A Csongor.

A feleségemmel próbáltuk lélekben erősíteni. Egy idő után újra telefonált:

- Apu, nem is veszik észre. Azt hiszik, kicsikét meghíztam.

Amikor nagyon látszott rajta, hogy babát vár, akkor sem szóltak. Csönd lett körülötte. Talán a tisztelet csöndje volt, vagy a megbecsülés csöndje?  Közben könyve jelent meg, munkáját tisztességgel elvégezte, nyelvet tanul, képzi magát, s a férje is nagyszerű ember, aki többek között Böjte Csabáról készített szép filmet.

Igen, talán a tisztelet veszi körül, mert vállalta az elsőt, a másodikat, a harmadikat, s próbálnak olyan életet szervezni maguk köré, amibe belefér a templom, az iskola, a tudomány, a film és a család is. Küzdelmes életük van, mi, nagyszülők alig tudunk nekik segíteni, mert ők Kisorosziban laknak, tőlünk távol.

Anna lányom is erős egyéniség. Ő szülte meg az első unokámat, a Mátét.

Máté már 9 esztendős. Amikor ott is jött a következő, akkor kiderült, hogy nem egy, nem kettő, hanem egyszerre három gyermek jön a világra. Akkoriban nálunk laktak, s egy alkalommal az akkor 3 esztendős Máté megfogta a kezemet.

- Papa, gyere, megmutatom a tesókat!

Anna feküdt az ágyban, Máté odahúzott, s rámutatott a domborodó pocakra.

- Látod, Papa, itt vannak a tesók! A tesók!

Meséli Anna, hogy vidám szülés volt. Amikor az orvos kifogta az elsőt, fölmutatta és megkérdezte:

- Anna, ennek mi lesz a neve?

- Kolos.

- Szervusz Kolos –, és adta tovább. Kifogta a másodikat, fölmutatta:

- Anna, ennek mi lesz a neve?

Anna fölnéz.

- Gergő.

- Szervusz Gergő – és adta tovább. Kifogta a harmadikat, fölmutatta.

Anna fölnéz.

- Benedek.

- Az orvos ránéz a többire, s mondja:

- Kolos, Gergő, Benedek, megjöttek a gyerekek!

Máté alig várta, hogy feleségemmel és Arnold vejemmel bevigyük a kórházba, hogy megnézze a tesókat. Izgatott volt, mondogatta, magyarázta, hogy most végre a tesókat látni fogja, és odaszorította az arcát az üvegablakhoz, és amikor hozták az elsőt, szinte ujjongott, mondogatta, szervusz, tesók, szervusz, tesók. Aztán Kolost elvitték és hozták a következőt.

- Az mi? – kérdezte Máté, de még a homlokát is összeráncolta.

- A tesó. A testvéred, ez a Gergő.

- Az a tesók – mutat az első pólyásbaba, a Kolos felé.

- Az is, meg ez is, ez a harmadik is – mutatunk a következőre, Bendekre.

- Ez is tesók? Ez is?

Nos, Máté unokám így kezdte meg tanulmányait az élet iskolájában. Nyelvtanból fölfogta a többes szám jelét, néhány nap múlva már háromig, tudatosan elszámolt, sőt, a versikét is megtanulta: Kolos, Gergő, Bendek! Megjöttek gyerekek!

És hogy megnőttek! Máté iskolás, a hármasikrek is nagycsoportos óvodások. Ott élnek mellettünk a szomszédban és áldom a jó sorsunkat, hogy annak idején megvettük az öreg házat, mert mellette volt terület bőven, így Annáék is építkeztek. Nagy a kert, elfér a baromfi, van itt pulyka, kacsa, liba, gyöngytyúk, kakas, tyúk, és sok-sok madár, madáretető, kuvasz kutyák. Egyszóval az élő kert neveli a gyerekeket. Anna tanul, még egy esztendő és jogi diplomája lesz. Nagyszerű, tehetséges és dolgos férje van, az Arnold. Élmény velük, a gyerekekkel kirándulni, horgászni.

Köszönöm a Jóistennek, az Öregtemplomnak, annak az egy mondatnak, hogy ilyen családom van.

Nyolc unoka!

Nagyon kevés időt tudok velük tölteni, de azt a keveset kihasználjuk. Ezeket a fél órákat nevezzük papa-óvodának, papa-iskolának. Ez azt jelenti, hogy nem együtt, hanem külön-külön, egyenként ülünk az íróasztalomhoz és beszélgetünk, rajzolunk, tárgyakat és eszközöket vizsgálgatunk. Mindegyiknél nagy élmény volt például az, amikor kis tenyerüket a papírlapra szorítottam, és ceruzával körberajzoltam. Amikor a kis kezüket fölemelték, és nézték a tenyerük körvonalát a papírlapon, akkor arcukon látható volt a felismerés: ez az én kezem.

Becsülöm a gyermekeimet, hogy családjukkal templomba járnak rendszeresen, és az is jó érzés, amikor egy-egy vasárnap az asztalnál ülünk, néz rám Máté, néz körbe, és már tudjuk, hogy mi következik:

- Papa! Imádkozzunk! – mondja Máté. Akkor a kicsik is leteszik a kanalat, és ha még nem is mindig szabályosan, de dobálják a kezüket ide-oda, s közben figyelik, hogyan is kellene, de az asztali áldás szövegét már pontosan tudják.

Így formál, alakít, nevel bennünket az élő környezet és keresztény hitünk, mert ez az életünk erőforrása.

Igen, a hit ereje.

Édesanyám 91 esztendős. Nehéz sorban éltünk, hét évig éjszakázott, kezdetben konyhalány volt, aztán mesterszakács lett. Most Klári húgomnál, szerető családja körében él Dunakeszin. Az elmúlt hónapokban súlyos beteg volt. Nem is oly régen, egyik napról a másikra válságosra fordult az állapota, és amikor megláttam, alig ismertem rá. Ahogy meghallotta a hangomat, a szeme szinte fölfénylett és nézett rám merően. Éreztem, hogy belekapaszkodik a szemembe, és az arcomról akarja leolvasni, hogy ő milyen állapotban van. Van-e remény?

A fiatal tisztelendő atya a szentbeszédben szólt a képmutatásról. Vajon képmutatás-e, amikor az arcunkat úgy igazítjuk, hogy a betegnek reményt adjunk.

Nehéz most megfogalmazni, hogy mit éreztem. Az ember szinte átlényegül. Előtte még a reménytelenség, az orvosok együttérző, de tényekre alapozó diagnózisa, amit a látvány beazonosít, és mégis, amikor Anyuka szeméből a lélek belém kapaszkodott, már éreztem, hogy hitet kell adnom, erőt a gyógyuláshoz, és ilyenkor az ember önmaga bizonytalanságát is képes legyűrni, és szent, igen, szent, az égiektől megszentelt meggyőződéssel mondja:

- Anyuka, meg fog gyógyulni.

Tegnap voltam Dunakeszin és büszkén mutatta, hogy már 6 lépést meg tud tenni járókeret nélkül.

Azon a nyáron, miután itt az Öregtemplomban mondtam Gabikának, hogy Te leszel a feleségem, rá három hét múlva, augusztus 5-én váratlanul meghalt az Édesapám. Rendkívül tehetséges, tisztességes ember volt. A háború előtt katona, a háború után bélistázták, a kommunista rendszer számára megbízhatatlan lett. A politika sehová nem tudta elrángatni, csábítani.

Nehéz élete volt. Andrássy út 60, vasmunkás Csepelen, 1956 októbere. Tudtam, hogy regényes az élete, de korai halála miatt életéről faggatni nem volt lehetőségem. Történetei egy részét Lajos bátyámtól tudom, neki köszönhetem.

Édesapa, Édesanya, gyerekek. Ez a család.

A család keresztény érték. A házasságon alapuló család, ahogy II. János Pál rangsorolta, a tíz keresztény érték közül a harmadik. A keresztény értékek védelmeznek meg bennünket a romlástól, a zülléstől. Nekünk pedig az a dolgunk a világban, hogy helyzeteket teremtsünk a keresztény értékeknek: magánéletben, közéletben, családban, kisebb-nagyobb közösségben, országban, történelmi hazában.

Végezetül pedig megszólítalak, kedves Öregtemplom. Fölszentelésed 250. évében köszönöm Neked, hogy 41 évvel ezelőtt meghallgattad, és ezt követően megőrizted az én egyszeri mondatomat: Te leszel a feleségem.

És immár most benned is úgy visszhangzik, ahogy bennem, mert az nem lehet véletlen, hogy most megszólalt a templom harangja. Íme, messze hangzó harangszó lett az én egyszerű mondatomból.

Lezsák Sándor

Elhangzott Kiskunfélegyházán, az Öregtemplom évfordulós ünnepségén, 2011. szeptember 9-én.


Képtár


Márton-napi libavacsora a Népfőiskolán
2018. november 10.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
17.00-18.00 Képviselői fogadóóra Móricgáton
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019
Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Budapest
2018. november 17-18.
XVIII. Lakiteleki Filmszemle
Lakitelek Népfőiskola
2018. november 14-16.
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép