Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Támogatni kell az egyházi médiumokat
2010. december 17.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint az ország erkölcsileg szétzüllött, ennek ellensúlyozására anyagilag támogatni kell az egyházi médiumokat; a fideszes politikus, a Nemzeti Fórum elnöke szerdán, a Katolikus egyház a médiában című rendezvényen arról is beszélt, hogy a szakembergárdára nagy hangsúlyt kell helyezni.

Lezsák Sándor a Nemzeti Fórum Kölcsey Köre konferencia-sorozatának budapesti eseményén azt mondta, hogy a Magyar Katolikus Rádiónál "elképesztően kevés pénzért dolgoznak", ezért az ottani szakemberek rákényszerülnek arra, hogy máshol is dolgozzanak. Véleménye szerint a közszolgálati médiumokból is hiányoznak azok a műsorok, amelyek értékeket közvetítenek.

Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese rámutatott: a hagyományos értékeket őrző sajtóorgánumoknak "rettentően nehéz" a helyzetük. Hozzátette: egy felmérés szerint egy évben 190 milliárd forintot költenek reklámokra a médiában, ebből a konzervatív sajtó mindössze 2,8 százalékkal részesedik.
Szólt arról is, hogy felnőtt egy keresztény-konzervatív fiatal generáció, amely nívós munkát végez a katolikus sajtóban, ugyanakkor ők is megszenvedik a pénzhiányt.

Juhász Judit szólt arról, hogy rádiójuk január 15-én elhallgat a középhullámú frekvencián, azt követően URH-frekvencián adják műsoraikat. Közlése szerint a Médiatanács a tervek szerint rövidesen dönt majd arról a néhány frekvenciáról, amelyeken "még van esélyük adások szórására". Mint elmondta: kedden megkötötték a megállapodást a Magyar Televízióval, amelynek értelmében műholdon keresztül lehet majd fogni a katolikus rádió adásait.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kommunikációs bizottságának elnöke arról beszélt, hogy az egyházi médiumoknak egyetlen kötelessége van, az evangélium hatékony közvetítése. Elmondta, hogy Szegeden minden karácsonykor egy kis levéllel "megszólítják" a családokat. A püspök véleménye szerint a plébániák, lelkiségi mozgalmak lapjainak kiadása legtöbbször nem pénz, hanem hozzáállás kérdése.

A rendezvényen bevezetőt mondott Horváth Béla, a Kölcsey Kör vezetője, előadást tartott Rátkai Balázs, az Új Ember című hetilap, Czoborczy Bence, a Keresztény Élet című hetilap és Szám Katalin, a Képmás című magazin főszerkesztője.

(MTI)

A rendezvényen készült képeket idekattintva megtekinthetik a Nemzeti Fórum képtárában


Képtár


Kurultaj szervezőinek díszvacsorája Bugacon
2018. október 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok
Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója
Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép