Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Több mint 900 millió forintból fejlődhet Félegyháza és környékének oktatása
2017. szeptember 11.

Összesen több mint 32 milliárd forintból zajlik az oktatási infrastruktúra és a szakmai tartalmak fejlesztése a Kecskeméti Tankerületi Központ Intézményeiben - derült ki a hétfőn délelőtti sajtótájékoztatón a Kecskeméti Tankerületi Központban. Ezek a fejlesztések részben pályázati támogatásokból valósulnak meg.

A Kecskeméti Tankerületi Központ két pályázaton is nyert a közelmúltban. Az egyik egy másfél milliárd forint összegű támogatás, amelyben három iskola nyert korszerűsítésre, felújítási munkálatokra, a másik pályázat pedig több mint hétszáz millió forintos összeget takar, amelyből hét iskolát lehet majd fejleszteni.

– Ez a fejlesztéssorozat nagyon sokat lendít az intézményekben, hiszen a versenyképesség a mai világban kiemelten fontos. Az iskoláknak meg kell állni a helyüket a többi intézmény mellett, továbbá arra kell törekedni, hogy kellő tanulói létszámot tudjanak produkálni – mondta Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója.

Több mint 900 millió forintból fejlődhet Félegyháza és környékének oktatása

A fejlesztések egy része rövidebb határidőn belül (12-14 hónap) megvalósulnak, vagyis szeptemberben már sor kerül a szerződéskötésekre. A nagyobb projektek esetében 36 hónap áll rendelkezésre.

– Az oktatás minden egyes területén, az általános iskoláktól az egyetemig, folyamatosan fejlődik a város és környéke. Kecskemét mindig is híres volt a kiváló minőségű iskoláiról, és nagyon örülök annak, hogy ezt meg tudtuk tartani, valamint hogy egyre nagyobb forrást tudunk áldozni arra, hogy a város a jövőben is megtartsa ezt a jó hírnevét – hangsúlyozta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester.

Közel félmilliárd forint támogatást nyert a lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola, a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (utóbbi: 496.359.648 Ft), valamint a Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti iskola.

Több mint 900 millió forintból fejlődhet Félegyháza és környékének oktatása

120 millió forint támogatást kapott a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium, 55 millió forintot a Kecskeméti Katona József Gimnázium, 107 millió forintot a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája, 45.896.839 forintot a Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola, 115.155.004 forintot a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium, 139.636.067 forintot a Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola, és 119.998.100 forintot a Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola.

hiros.hu


Képtár


Nemzeti Fórum Országos Gyűlése
2019. március 2.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok
Budapest, Polgárok Háza 
2019. február 20. 18:00
Magyar szemmel - pályázati felhívás a rendszerváltás emlékezetére
Beküldési határidő: 2019. január 20.
Jótékonysági est a kárpátaljai Salánk ifjúsági házáért
Budapest, Duna Palota
2018. december 6. 18.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép