Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Több mint félmillió ember a Békemeneten
2012. január 22.

Emelkedett hangulatú megmozduláson emberemlékezet óta nem látott tömeg állt ki Magyarország függetlensége mellett. Minden előzetes várakozást felülmúlóan nagy tömeg, több százezer ember vonult végig Budapest belvárosában a szombati Békemeneten.

A békés demonstrációval a szervezők szerint megmutattuk Európának, hogy nem vagyunk hajlandók diktátumok szerint élni. A belügyminisztérium közleménye szerint emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett. Rendőri intézkedésre nem volt szükség.

„Nem leszünk gyarmat!” A magyar mellett angol nyelven ez volt olvasható azon a hatalmas, kifeszített piros-fehér-zöld molinón, melyet a Békemenet Magyarországért szervezői (Bayer Zsolt, Bencsik András, Csizmadia László, Stefka István és Széles Gábor) vittek a felvonulók élén. Jellemző az összegyűlt tömeg nagyságára, hogy amikor a menet négy órakor elindult a zsúfolt Hősök teréről, sokan még csak akkor sétáltak a tér irányába az Oktogonról. Sőt eközben a Kossuth tér is szinte teljesen megtelt. A zászlókkal, mécsesekkel és fáklyákkal vonuló sokaságban a Himnusz, a Szózat, a székely himnusz és a Nemzeti dal mellett időről időre felcsendültek különböző népdalok, egyházi énekek és Kossuth nóták is

Több mint félmillió ember a Békemeneten.

A tüntetők nemcsak magyarul, hanem angolul is üzentek transzparenseiken. A feliratokon többen Orbán Viktort és a demokráciát éltették, voltak, akik az Európai Uniót hasonlították a Szovjetunióhoz, mások az IMF-nek üzentek. Az egyik angol nyelvű feliraton az volt olvasható: „Álljatok ki mellettünk, különben ti lesztek a következők”, egy másikon,szintén angolul, egy összehasonlítás: „Európai Unió: 55 éves, IMF: 67 éves, USA: 236 éves, Magyarország 1116 éves”. Óriási tapsot kapott az a lengyel pár, akik a menet szélén felmutatott táblájukon köszönték meg a magyarok kiállását.

Bencsik András, a Magyar Demokrata című lap főszerkesztője a Parlament előtti Kossuth Lajos téren egy emelvényről szólva a tömeghez azt mondta: egymillióan vesznek részt a megmozduláson. Ezután megköszönte mindenkinek a részvételt, és fantasztikusnak nevezte az összefogást. Jelezte, hogy amikor a menet eleje megérkezett a Parlament előtti térre, a tömeg vége még az Andrássy úton, az Oktogon közelében járt.

Bayer Zsolt közíró, a Magyar Hírlap főmunkatársa a Fidesz alapító tagja arról beszélt, hogy tüntetésük azt üzeni: "ez a kormány nincs egyedül". Azt mondta: Magyarország negyven évet várt Európára, de - megismételve az általuk vitt molinó feliratát-, hangsúlyozta: "nem leszünk gyarmat".

„Két fontos esemény van: az egyik, hogy Orbán Viktornak a strausburgi beszéde, valamint a válaszai egyértelművé tették, rosszul látják ezt a problémát, ami miatt pellengére állították. Másrészt pedig szerintem ez a tüntetés elsősorban azt bizonyítja, mind kifelé, mind befelé, hogy igenis a kormány mögött van még mindig a legnagyobb erő, a legnagyobb tömegek, és ezt a tüntetést pedig nem a szélsőségesek randalírozása fogja” – jelentette ki Széles Gábor az Echo Televízió tudósítójának.

A Békemenet végül a tervezettnél kicsit később, csak fél hat után ért a Kossuth térre. De az utolsók még csak ekkor indultak el a Hősök teréről – ők hét óra felé értek az Országház elé. A Békemenet Magyarországért végén a nemzeti imádságok eléneklése után egy alkalmi dobogóra állva Bayer Zsolt, lapunk publicistája azt mondta, azért jöttek el ilyen sokan, hogy „megmutassuk, hogy a szeretet mindig erősebb lesz, mint a gyűlölet”. Bayer szerint a tüntetők megmutatták a kormánynak, hogy nincs egyedül, és megmutatták Európának, hogy „nem vagyunk hajlandók diktátumok szerint élni”. Széles Gábor nagyvállalkozó szerint ez az évtized legnagyobb tüntetése volt. Kossuth szavaival csak annyit mondott, „leborulok e nemzet nagysága előtt”.
Az emberek nemzeti színű zászlókat, fáklyákat és transzparenseket vittek magukkal. „Orbán veled vagyunk!”, „Magyarország nem gyarmat” „Ők értünk, mi értük”, "Rabok legyünk vagy szabadok?!", "Hajrá Orbán Viktor!", illetve "Összefogtunk, véghezvisszük!". – áll a táblákon.

A tömegben több fideszes, valamint árpádsávos zászlót is látni lehetett.

A résztvevők között van egy olyan diákcsoport is, amelyet két szerzetes kísér. Az egyik diák az MTI tudósítójának azt mondta: az esztergomi Temesvári Perbál gimnáziumból jöttek, és az iskola szervezete az utat, miután többen jelezték, hogy szeretnének részt venni a demonstráción.

A környéken - az Andrássy út elejétől kezdve - nagyon jelentős a rendőri készültség; a Hősök tere környékén sok civil ruhás rendőrt is látni.

„Szeretnék eloszlatni azt a tévképzetet, hogy a jelenlegi kormányt senki nem támogatja”

A mások mellett Bayer Zsolt közíró, Bencsik András főszerkesztő, Bencsik Gábor történész és Széles Gábor nagyvállalkozó által szervezett tüntetésen - amelyhez a Civil Összefogás Fórum is csatlakozott - a résztvevők a Hősök teréről a Kossuth Lajos térre vonulnak, a tervek szerint beszédet senki nem mond majd.

A kormány mellett demonstrálók azt írták: szeretnék bemutatni, hogy nem kívánnak mást, "csak békében, egyetértésben, a demokrácia keretei között, másokat tisztelve szabadon élni". A szervezők azokat várják a megmozdulásra, akik egyetértenek a mozgalom céljaival és akiknek "fontos hazánk függetlensége és fölemelkedése".

A szervezők néma, békés demonstrációval kívánnak tüntetni a kormányért és Európáért - fogalmazott Bayer Zsolt újságíró. Hozzátette: igent mondanak Európára, de nemet mondanak arra, amit Európa "egyes politikai és sajtókörei művelnek Magyarországgal".

Bayer hangsúlyozta, hogy nem kívánnak együtt tüntetni a szélsőjobboldallal, és nem fognak zászlókat sem égetni. Hozzátette: szeretnék eloszlatni azt a tévképzetet, hogy a jelenlegi kormányt senki nem támogatja Magyarországon.

Bencsik András,a Magyar Demokrata főszerkesztője elmondta: 15 órától lehet gyülekezni a Hősök terén, onnan 16 órakor indulnak el a Kossuth térre. Hozzátette: az út gyalog körülbelül egy óráig tart, és a tömeg nagyságától függ, hogy mikorra ér mindenki a Parlament elé. Bencsik az MTI kérdésre elmondta, hogy nem lesznek beszédek. Reményét fejezte ki, hogy hasonló tüntetésre nem lesz szükség a későbbiekben.
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapító-szóvivője kijelentette: "kontinensek között folyik most a gazdasági harc, amelyben meg kell jelenniük a civileknek". Hozzátette: a nemzetközi összefogást jelzi, hogy a hét szomszédos országból is várnak civileket a tüntetésre. Csizmadia hangsúlyozta: a civilek értékelik a kormány céljait és az irányt. A mostani kiállásukkal kívánják az EU-t tájékoztatni hozzáállásukról - tette hozzá.
A szervezők arra kérték a demonstrációra érkezőket, hogy lakóhelyük nevét tüntessék fel zászlóikon, kokárdát, mécsest és gyertyát is vigyenek magukkal. Mint elhangzott: nem szeretnének olyan feliratokat, amelyek bárkit emberi méltóságukban sérthetnek.

A Lungo Drom is csatlakozott a Békemenethez

A Lungo Drom és több mint ötszáz roma kisebbségi önkormányzati vezető is csatlakozik a január 21-ei Békemenet Magyarországért elnevezésű kormány melletti demonstrációhoz - közölte Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, fideszes országgyűlési képviselő szerdai közleményében.

Farkas Flórián kifejtette: a magyarországi cigányság képviselői "érzik, látják azt a nemzetközi nyomást, ami a magyar kormányra és annak miniszterelnökére nehezedik", ennek ellenére az elmúlt másfél év felzárkózási és integrációs programjainak köszönhetően a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok életében valódi pozitív fordulat állhat be. "Orbán Viktor miniszterelnök személye pedig garancia a megkezdett programok folytatására" - fogalmazott a politikus.

Azzal, hogy a békemenethez csatlakoznak, elkötelezettségüket kívánják kifejezni a magyar kormány társadalmi felzárkózásért tett erőfeszítései és a békés társadalmi együttélés mellett - olvasható a közleményben.

(Forrás: Magyar Hírlap)


Képtár


Lakiteleki zeneiskolások év végi koncertje
2018. május 24.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek

Budapest, Polgárok Háza
2018. május 16. 18.00 óra

Kölcsey Kör: A migrációról – másként

Kecskemét, Hírös Turisztikai Központ
2018. április 26. 18.00

Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép