Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Törvény védi majd a hungarikumokat
2010. március 4.

„Az érték egyben mérték is, és a minőséget szabályozza, erősíti" - hangsúlyozta Lezsák Sándor Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban. Az Országgyűlés alelnöke egyben a hungarikum munkacsoport vezetője is, melynek koordinálásával feltérképezik a Kárpát-medence helyi értékeit.

Ezeket aztán törvénnyel fogják védeni. Csongrád megyében lassan le is zárul ezen munkának egy szakasza, március 27-én a Mórahalmi Kistérség tárja az érdeklődők elé kincseit.

Az Országgyűlés 2008-ban határozatot hozott a helyi értékek, hungarikumok védelméről. Ezt követően Bács-Kiskun, Veszprém, majd Csongrád megyében is elkezdték számba venni kistérségenként a helyi értékeket. „A Csongrád Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központjának munkatársai kistérségről kistérségre jártak és a helyi önkormányzatok, művelődésszervezők segítségével igyekeztek felmérni azokat az értékeket, melyekre büszkék lehetünk” – mondta el Zakar Péter. A közgyűlési alelnök hozzátette, hogy ezek nagyon sokszínűek, hiszen szellemi értékek is találhatók közöttük vagy például találmányok, mint az üvegbeton, növények, mint a szőregi rózsa, továbbá számtalan termék és termény képvisel értéket megyénkben. A konferenciával és bemutatóval egybekötött gyűjtőmunka megyénkben március 27-én Mórahalmon zárul. Mint elmondta, a Csongrád Megyei Önkormányzat testvérmegyéjében, a lengyelországi Lódz vajdaságban is bemutatta a megyénk a kincseit, továbbá egy albumba fogják ezeket rendezni. Magyar Anna közgyűlési elnök a múzeumban tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Csongrád megye kiemelten kezeli a hungarikumok ügyét. A franciákról is példát vehetnénk szerinte, akik több száz francia sajtot védettek már le.


Lezsák Sándor: „Az érték egyben mérték is”

„Nagy értékfeltáró munka áll befejezés előtt Csongrád megyében” – fogalmazott Lezsák Sándor, a Parlament alelnöke, a hungarikum munkacsoport vezetője. Ám a kistérségek bemutatói korántsem jelentik a folyamat végét, hiszen „ezután kezdődhet el az az alapos munka, melynek során el kell jutnunk oda, hogy egy helyi önkormányzat dönt arról, mit tekint a helyi örökség részének” – tette hozzá Lezsák.

Csongrád után Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye feltérképezése fog megtörténni, majd az egész Kárpát-medence helyi értékeinek összegyűjtése kezdődik meg. „A parlamenti konferenciasorozatban megszólalt Kárpátalja, Délvidék, Erdély, Felvidék, sőt a tengerentúli emigráció képviselői is. Elindult egy olyan munka, mely révén az ottani önkormányzatok, alapítványok és egyesületek segítségével dolgozzuk ki azt a technikát, amellyel a közös asztalra a történelmi haza értékeit le tudjuk tenni” – hangsúlyozta Lezsák.

Az új törvénynek egyszerűnek és átláthatónak kell lennie, az értékek védelméről kell szólnia, de mint a parlament alelnöke elmondta, az értékek is védenek bennünket. „Az érték egyben mérték is, és a minőséget szabályozza, erősíti” – fogalmazott.

A készülő törvénnyel kapcsolatban Lezsák Sándor a SZEGEDma.hu-nak elmondta, hogy társadalmi vitában is kívánják csiszolni a jogszabályt. Szerinte fontos lenne, hogy azt a rendkívüli gazdaságot, mellyel hazánk rendelkezik, megőrizzük és akár anyagilag is támogassuk előállítóját, őrzőjét.

Mint elmondta, 2008-ben második felében Bács-Kiskun megyében kezdődött a helyi értékek számbavétele, akkor 10 kistérséget jártak akkor végig, melyhez a parlamenttől anyagi támogatást nem kaptak. Szerinte az idei választások nem fogják ezt a megkezdett folyamatot megakasztani. „Nincs jobb- vagy baloldali fűszerpaprika-őrlemény, az érték bárhonnan nézzük is, érték” – hangsúlyozta Lezsák Sándor, aki szerint a helyi értékek számbavételével egy folyamat indult el, melynek nem lesz vége.

Lezsák Sándor a szegedi sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy a Lakiteleki Népfőiskola és a Nemzeti Fórum Egyesület „Hungarikumok” címmel versenyt hirdet 12-14 éves gyerekek részére. A kétfordulós vetélkedő feladatai március 15-étől a www.nemzetiforum.hu és a www.lakitelek.hu/nepfoiskola honlapokon lesznek elérhetőek. Az internetes fordulókon a döntőbe jutott 20 csapatot pedig a Lakiteleki Népfőiskolára is meginvitálják májusban.


Varga Anna
szegedma.hu

 


Képtár


Kurultaj szervezőinek díszvacsorája Bugacon
2018. október 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Keleti Nyelveket Ismertető tanfolyamok
Kezdő szinten: azeri, belarusz, grúz, kazah és haladó szinten: belarusz nyelvből.
Jelentkezési határidő: 2018. október 22.
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Puszták Aranya c. kiállítás megnyitója
Kápolnásnyék
2018. október 13. 11.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép