Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Véget ért a lakiteleki filmszemle
2009. november 27.

Gyergyószentmiklósi alkotó filmjének ítélte oda a zsűri a fődíjat a lakiteleki filmszemlén. A Kistérségi és Kisközösségi Televíziók X. Filmszemléjén Zsigmond Attila „Sziklára épített iskola" című alkotása érdemelte ki az 500 ezer forintos díjat.

Kapcsolódó hír:

 

A Kossuth-díjas rendező, Sára Sándor vezette zsűri egy kecskeméti animációs film készítőinek munkáját ismerte el 400 ezer forintos különdíjjal. A „Kőműves Kelemen ” a Petőfi Népe díját is kiérdemelte. Richly Zsolt rendező a filmszemle ünnepélyes, vetítéssel egybekötött, pénteki záró gáláján fogadta a gratulációkat.


A zsűri 300 ezer forintos különdíját a „Hazudós egér” című  alkotás kapta, amelyet Kiss Andrea rendezett. A Kecskemétfilm animációs filmje a félegyházi Constantinum és Móra Ferenc Gimnázium, valamint a nagykőrösi Arany János Gimnázium tanulói alkotta alkalmi diák zsűri  javaslata alapján 50-50 ezer forintos különdíjat is kiérdemelt.


A tavalyi fődíjas alkotóközösség, a felvidéki Szepsiben működő Regfilm Stúdió kapta meg az egymillió forintos „Alkotói műhely díjat”, amit a Duna Televízióért Alapítvány ajánlott fel. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 100.000 forintos különdíját a „Murányi-Fennsik Nemzeti Park” című alkotás kapta.


A lakiteleki filmszemlére idén 96 film érkezett, ezekről döntöttek az ítészek. Sok film, sok téma, ahány műhely annyiféle megközelítés – nem csoda, hogy a zsűri nehezen jutott dűlőre, amikor a díjakról döntött. A pénteki díjkiosztón (a nyertesekből válogatva) levetített filmek is arról árulkodnak, milyen sokszínűség jellemezte a „filmtermést”.


A „Sziklára épített iskola” az évtizedes múltú gyimesfelsőloki gimnázium közösségben elfoglalt szerepébe és az alapító Berszán Lajos plébános áldozatos munkájába enged bepillantást. Láthattunk filmet a Szerémségről, ahol már csak maroknyi magyar él, akik magyarként képzelik jövőjüket is. Természetesen tematikájuk alapján ezek a filmek csak nehezen voltak összevethetők például a kecskeméti animációs filmekkel vagy a szepsiek által készített, a szlovák korona megszűnése kapcsán készült rendhagyó pénztörténeti művével. És akkor még alig néhány filmről beszéltünk.


Ökrös Csaba
baon.hu

 


Képtár


Márton-napi libavacsora a Népfőiskolán
2018. november 10.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019
Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00
Művészet és társadalom - Klebelsberg Hét
Budapest
2018. november 17-18.
XVIII. Lakiteleki Filmszemle
Lakitelek Népfőiskola
2018. november 14-16.
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép